Ülök az asztalnál, miközben egy tál Sushi-t majszolok egyedül, és rádöbbenek arra, hogy mind ez idáig ezt a párommal együtt csináltam, és mennyire furcsa most meg nélküle. Viszont nem érzek magányt, és fájdalmat, hiszen végre a pozitív részét nézem a dolgoknak (amit Nektek is kell). Azaz, azt eszem amit nagyon szeretek és ezáltal boldogság hormont termel a szervezetem(milyen figyelmes :) )  továbbá, hogy ezt most leírhatom nektek, a szenvedélyemnek hódolhatok, mármint az írásnak ami szintén jó kedvre derít.  
Ezért szeretnék most néhány fontosabb kérdést körbe járni valamint a végén majd tanácsokkal ellátni benneteket a saját tapasztalataimmal úgy, hogy ha elhiszitek nekem, nálam jobban kevesen tudnak szenvedni és önsajnálatba temetkezni.

Ahány ember annyiféleképpen éljük meg a szakítást.

Valakik az ételben, valakik a családban, mások a szociális életben és a barátaikban lelik örömüket, valakik pedig egy kisállatban. Megint mások viszont radikálisabb dolgokban, mint egyből egy másik kapcsolatban, vagy ami még meglepőbb más ágyában próbálják a szakítás utáni űrt kitölteni vagy a fájdalmat elviselni. Aztán vannak azok akik inkább egyedül, magányosan, otthon szomorkodnak és panaszkodnak. 
Továbbá ott vannak még azok akik fittyet hánynak az egészre.. Na persze, hölgyeim és uraim, most kapaszkodjanak meg, ugyanis ILYENEK NINCSENEK!
Amennyiben egy normális kapcsolatról beszélhetünk, nincs ember akit mélyen valahol legbelül akárcsak egy picikét is ne érintene meg. Egyszerűen nincs, biztos sokan kételkedtek ezen állításomban, DE azért mert nem látjátok, vagy nem úgy élitek meg, attól az még létezik. A férfi is ember, és a férfinak is vannak érzései! Persze, tudom, vannak az őstulkok, akik nem, hogy érezni de még szagolni sem tudnak igazán, de velük ki akarna kapcsolatot?

Melyik kettőt nem ajánlom semmiképp!

Én azt javaslom, hogy a szakításnak mindenképpen legyen egy gyászidőszaka. Még akkor is ha Te szakítottál. Más ágyába semmiképp ne keresd az igazi boldogságot, nem fogod megtalálni. Továbbá tiszteletlen az emberrel szemben akivel addig együtt voltál. Egyből egy másik kapcsolatba belevágni, pedig teljesen felesleges. Kettőt pislogtok és már vége is lesz, de persze ez csak az én véleményem, ami a tapasztalataimat és a látottakat veszi alapul.

Én a következő két kérdést tartom a legfontosabbnak a szakítás után amit fel kell tenned magadnak:

1.Biztosan végleg vége van?

A sushim mellé járt egy szerencse süti is, amiben az üzenet hátborzongatóan idevág:

„Akik azelőtt szenvednek mielőtt szükséges, sokkal többet szenvednek mint amennyit szükséges.”
Ez annyit tesz, hogy sokszor teljesen feleslegesen kezdünk el szomorkodni amiatt, hogy „vége” lett, hiszen még közel sem.

Rengeteg kapcsolatban fordul elő álszakítás, amikor csak ráijesztünk egymásra, dobálózunk a szakítás lehetőségével, közben sokszor csak hirtelen felindulásból mondjuk, vagy éppenséggel nem is gondoljuk komolyan azt. Ez tarthat pár percig, óráig, szélsőséges esetekben akár napokig is.
A másik lehetőség amikor mélyen legbelül már azt érezzük, hogy ideje lenne de még nem állunk rá készen, hogy véghez is vigyük a szakítás teljes folyamatát.  Lehet a  bizonytalanság érzete miatt, vagy lehet a párunk húz vissza minket aki hirtelen bármire képes azért, hogy megtartson, a lényeg, hogy még ez sem végleges attól függetlenül, hogy amig így látjuk a dolgokat nagy valószínűséggel már nem sok jót tartogat kettőnk számára a jövő.

Előfordul az is, hogy ideiglenesen tényleg vége van, megpróbáljuk más utakon aztán hamar rájövünk, hogy csak egy kis idő kellett külön arra, hogy rájöjjünk mit is jelent a másik számunkra.
Aztán ott van a végleges verzió, ami már visszafordíthatatlan, csak ebbe nem mindenki tud beletörődni, vagy elfogadni azt. 
Tehát fontos átgondolni, hogy most mi is a pontos felállás a mi esetünkben, persze tudom, előfordulhat más eset is.

Holnap jön a folytatás:
2.Miért és ki miatt is lett vége?
Mi gondolok én, férfi szemmel a szakítás utáni barátságról?
Tanácsom a szakítás után.