Gondolatok egy férfi tollából

Gondolatok egy férfi tollából


Szakítás utáni gyászidőszak

2016. július 30. - g.e.f.t.

A szakítás utáni gyászidőszak hossza sok tényezőtől függ.

A két legfontosabb dolog amit előszőr át kell gondolnunk az az, hogy mennyire volt hosszú, illetve komoly, az adott kapcsolat. Tényleg komoly volt, vagy csak annak éreztük?

Ez a két összetevő döntően befolyásolja ezen időszak hosszát. Ezekre hatni a gondolatainkkal nem lehet, hatást gyakorolni rájuk pedig végképp nem. Ez teljesen logikus, hiszen az együtt töltött időt megrövidíteni képtelenség, ahogy a kapcsolat komolyságának az intenzitásán a szakítás után változtatni is.

Itt van egy-két kérdés amit érdemes átgondolni, amikre ha megtaláljuk a választ, azzal sokat segíthetünk magunkon.


- Rendelkezett-e a másik a számunkra fontos tulajdonságokkal, vagy csak mi ruháztuk fel azokkal.

- Csalódtunk-e a másikban, csalódtunk-e magunkban?

- Megcsaltak-e minket?

- Nem gondoltuk picit túl a dolgokat?

- ..?

 

Néha úgy érzem, hogy bort iszom, de vizet prédikálok.
Hiszen leírom, hogy mi a helyes, de sokszor még is az ellenkezőjét cselekszem. Túl jóhiszemű vagyok.
Úgy kell nekem, de remélem az én hibáimból legalább Ti tanulni fogtok. :)

 

Egy tartós és komoly kapcsolat iszonyatosan ritkán végződik úgy, hogy az egyik jobbra megy a másik balra és többet nem is hallatnak magukról. Én nem is hallottam még ilyenről.

Az én esetemben sincs ez így. Amikor végre eltelik pár hét és egyre jobban érezném magamat, a hölgyemény mindig vissza-vissza táncol (persze ezt csak azzal lehet aki hagyja). Az okát nem tudom, és azt sem, hogy direkt csinálja-e, de megteszi, és egy kedves szó, egy kedves írás vagy épp egy gondolat engem teljesen meg tud babonázni. Biztos sokan jártok hasonló cipőben, szóval a két erős, ámbár igen elgondolkodtató hasonlatom után, leírom a tuti receptet.

 

Ugye ti sem akarjátok magatokat egy kutya csontnak érezni, amit a kutya néha elás, mert akkor épp ráunt, de attól még az az ő tulajdona, ő birtokolja azt, így ha épp ahhoz van kedve újra elő fog ásni és rágcsálni picit, mielőtt ismét elássa.

Vagy, ha nem akarjátok magatokat szamárnak érezni („ha nincs ló jó a szamár”), akkor hallgassatok rám.

 

Az esélyét sem szabad megadni annak, hogy Ő bármilyen úton, módon, vagy épp formában kapcsolatba tudjon velünk lépni, amikor Ő épp meggyengül és kell neki valami lelki támasz, vagy valami pozitív visszacsatolás. Így én azt javaslom, hogy bár nem könnyű, de MINDENHOL tíltsuk le.

A hivatalos szakítás utáni gyászidőszak megkezdéséről csak ebben az esetben fogunk tudni beszélni, csak ekkor fo elindulni a mi saját belső óránk, amely ha egyszer végre letelik, akkor egy új, boldog és kiegyensúlyozott élet részesei lehetünk, de már nélküle!

 

Én hetek óta tök boldognak éreztem magam, minden sínen volt.

Iszonyat pozitív energiákat árasztottam magamból, aztán mivel nem tiltottam még végig mindenhol, megtalálta a kiskapuját annak, hogy kapcsolatba lépjen velem. 1 héten át beszéltünk és végre nem éreztem magamon azt a görcsöt, teljesen laza voltam, így még találkoztam is vele. Hiba volt. A legmélyebb bugyrokból húzta vissza az érzéseimet iránta, hogy utána mással mehessen tovább.

Fura egy érzés. 

Arra lennék kíváncsi, hogy nektek mi a bevált módszeretek?
Ti hogyan tudjátok lerövidíteni ezt az időszakot?

Hála

 

Minden ember befolyásolni tudja a saját gondolkodását és ezáltal az életére is hatással tud lenni. Ha rossz dolgokra gondoltok, a kedvetek is rossz lesz, valamint a napotok is elromlik. Viszont ha  felismeritek a jó dolgokat az életetekben amiket eddig természetesnek vagy semmiségnek gondoltatok, szempillantás alatt megváltozhat a hozzáállásotok.

Gyakoroljatok hálát és jobb életetek lesz! Higgyetek nekem.
Készítsetek egy listát arról, amiért hálásak lehettek. Ez hatni fog a gondolkodásotokra és remélhetőleg változtatni is fog azon. El fogja nyomni a rossz gondolataitokat és rá fogtok döbbenni arra, hogy mennyi mindenért adhattok hálát, de Ti mostanáig többnyire csak a rosszat vettétek észre. (Ezért nem kell ostorozni magatokat, ez jellemző sajnos az emberek gondolkodására.)
Először, számotokra apró, ámbár annál hétköznapibb dolgok kerüljenek a listátokra. Amikbe bele sem gondoltok, mert bár míg Nektek az, másoknak nem biztos. Tehát, örülj annak, hogy látsz a szemeddel, és ezt most el tudod olvasni. Örülj annak, hogy ezt azért is tudod most elolvasni, mert van interneted, telefonod vagy számítógéped. Azt is értékeld, hogy ruhában teheted mindezt (leszámítva persze a nagy meleget, ami miatt lehet kevesebbe van most rajtad.. :) )
Írjatok le mindent, és adjatok hálát azért ami már megvan. Ezáltal az energiákat átcsoportosítjátok és meg fogtok feledkezni a rossz dolgokról. Ne legyünk örök elégedetlenek, mert úgy sosem lehetünk igazán boldog emberek.
Ha elkezdjük értékelni a kis dolgokat vagy azokat amiket eddig természetesnek gondoltunk, sokkal jobb kedély állapotra fogunk szert tenni, és így sokkal több jó dolog lesz számunkra elérhető, továbbá több jó dolog is fog érni minket.
Ez teljesen egyértelmű. Nem kell tudósnak lenni ahhoz, hogy kijelenthesd: a boldog ember sikeresebb.

Amikor úgy érzitek, hogy a szomorúság a bánat vagy akár a magány elhatalmasodna rajtatok, nézzétek meg ezt a listát és döbbenjetek rá, hogy biztosan van okotok arra, hogy Hálásak legyetek és nagyon kellemes érzés lesz erre rájönni.

Egy tanult ámbár általam is használt és bevált módszert írok most le Nektek, hogy még inkább tudjatok hálát gyakorolni.
Fogjatok valami apró tárgyat, ami elfér a zsebetekben, pénztárcátokban. Ez a tárgy lesz a Ti hálatárgyatok.
Az én esetemben ez egy állati alakú jadeit kő, amit majdnem mindig magamnál tartok. Amikor reggel felkelek és beteszem a zsebembe, átgondolom, hogy miért vagyok hálás. Ugyanígy teszek napközben ha a kezem ügyébe kerül, és este is amikor kiveszem a zsebemből.

Nyilvánítsátok ki és tényleg érezzétek át a hálát.

Bármi kérdéssel, óhajjal, vagy éppen sóhajjal.
Forduljatok hozzám bizalommal!

 

Következő témám:
A szerelem

süti beállítások módosítása