A félreértések elkerülése végett szeretnék letisztázni néhány dolgot.
A bloggolás nekem csak hobbi lesz, ugyanúgy dolgozom közben én is, élem az életemet, jövök ide, megyek oda, mivel alapból nagyon szociális ember vagyok. Ugyanakkor az eddigi életem alatt számtalanszor megkaptam, hogy elég jó beszélőkével bírok és a tollam sem rossz. Ennek fényében sokan javasolták nekem azt, hogy kezdjek el írni. Viszont fontos megemlítenem azt is, hogy ezen tanácsok többnyire családtagoktól, valamint ismerősöktől származtak. Tehát ezek inkább szubjektív vélemények voltak, mint sem objektívek, amelyekre én most vágyom. Így olyannyira szeretnék ismeretlenül írni, ismeretlen embereknek, hogy a blogomról egyetlen ismerősömet sem fogom tájékoztatni.
Személyemet a legnagyobb homály fogja övezni, és ezzel mindenkinek a fantáziájára bízhatom azt, hogy ki is vagyok én. Ha egyszer ez napvilágot lát, remélem sok embernek fogok meglepetést okozni.
Tisztelt Hölgyeim!
Nagyon fontos hangsúlyoznom, hogy ezzel a bloggal még véletlenül sem a nők „felszedése” a célom. Tekintettel arra, hogy nem is vagyok az egy éjszakás kalandok nagy híve, annál inkább a kapcsolatoké. Miután én alapból azt vallom, hogy az ember társas lény volt/van/lesz. Függetlenül attól, hogy vannak eltérő esetek és ebben a felgyorsult mai világban, ezeknek az eseteknek a száma rohamosan nő.
Az átélt tapasztalataim és a látottak alapján döntöttem úgy, hogy a mai férfiaktól teljesen eltérő gondolkodásomat szeretném megosztani veletek, hogy képet kapjatok arról, hogy a különböző esetek, hogyan is néznek ki egy férfi szemszögéből. Bár, ahogy az imént említettem az én gondolkodásom eltérő, azonban a társaságomban minden féle férfi jelen van, és nagyon szeretem megfigyelni illetve kielemezni a viselkedésüket.
Biztos vagyok benne, hogy érdekesek és tanulságosak lesznek a soraim számotokra.
Továbbá amennyiben személyes üzenet formájában kerestek meg a gondotokkal, panaszotokkal, készségesen fogok válaszolni arra.
Tisztelt Uraim!
Őszintén remélem, hogy a blogom Nektek is fog szólni és nem teljesen egyedülálló és merőben eltérő az átlagtól az a gondolkodás amit én vallok. Amit fontos hangsúlyoznom, hogy bár a lelki világom érzékenyebb a megszokottnál, azonban 100%-ig hetero vagyok és imádok minden sportot, nem csak nézni, de még űzni is. Szeretném ha a nőket újra tisztelet övezné, ahogy a romantika és az udvarlás is vissza térne a helyes ösvénybe, mert bár a mai világ nagyon megváltozott, de a szíve legmélyén azért minden nő ugyanarra vágyik. Hogy szerintem mire? Erről majd később írok.